2012. július 5., csütörtök

Mini-táborunk Szőkefalván

Miért is "mini"? Hát, mivel főként a Miniklubos gyermek családjait hívtuk - de a gyerekek életkora, a résztvevők létszáma és a tábor időtartama miatt is minire sikerült!

Néhány idézet a résztvevők beszámolóiból, eleget téve az alábbi kérésnek: "Azt hiszem, hogy a beszámolókat jó volna a remeteszeg címre is betenni, hogy mások is lássák."


rvendünk, hogy Dávid is ministrálhatott, ami nagy élmény volt számára, mint még sok minden. A pihenő idő is jó volt, mely alatt ismerkedni is lehetett. Örvendtünk a szobalakónknak is. Jöhet majd a folytatás :)"
"Nekünk jó volt több szempontból is:
-megismertünk közelebbről egy pár emberkét, családot amitől máris jobban vágyunk oda költözni,
-megismertünk egy szép és áldott helyet,
-jó volt, hogy volt gyerekprogram és így nekünk felnőtteknek is volt egy kis időnk elmélkedni, Istenhez közeledni,
-örvendtem nagyon az énekeknek, a közös misének, ahol a gyerekek is részesei voltak az egésznek és meghitt volt"
"Zsuzsinak nagyon jól telt, sokat emlegeti a tábort, énekeli az ottani énekeket. Szépségek fogantak a lelkében."


Képeket jobb oldalt a fotóalbumban találhattok (talán még gyarapodni fog).

2012. június 22., péntek

Kedves Olvasók, néhány hír:
A blogra fel lehet iratkozni rendszeres olvasónak, s ha bejelölitek, emailt is küld az oldal, amikor frissítés, új bejegyzés kerül rá.
Jobb oldalt lennebb pedig plébániánk fotóalbumát találjátok, egyelőre az elsőáldozás és a tanévzáró Te Deum szentmise képeivel.
Jó böngészést kívánunk! :-)

2012. június 17., vasárnap

2012. június 13., szerda

Beköszöntő

Kedves Remeteszegiek!

Amíg új honlapunk szerkesztés alatt áll, elindítottuk a remeteszegi plébánia blogját. A nyári hónapokban itt találjátok a friss híreket közösségünkről, a templomszentelésre való felkészülés állomásairól és egyéb aktualitásokról.

Reméljük, a templomszenteléssel egyidőben új honlapunk is elindul. Akkor a blogot majd bezárjuk, és a rajta lévő anyagokat áttöltjük a honlapra. :-)
Mindenkinek nagyon szép nyarat kívánunk!

Amikor internet közelben vagytok, nézzetek be Hozzánk gyakran! Hetente egy frissítésre bizton számíthattok.